Van egy furcsa ellentmondás a futásaimban.
A legtöbbször aszfalton futok.
Egyszerűen azért, mert ez van közel. Az erdő körülbelül 2 kilométerre van, ráadásul emelkedőn kell felkapaszkodni. És őszintén… sokszor lusta vagyok hozzá.
Van egy furcsa ellentmondás a futásaimban.
A legtöbbször aszfalton futok.
Egyszerűen azért, mert ez van közel. Az erdő körülbelül 2 kilométerre van, ráadásul emelkedőn kell felkapaszkodni. És őszintén… sokszor lusta vagyok hozzá.
Sokan gondolják úgy, hogy a futás csak egy sport.
Felveszed a cipőt, kimész, lefutod a távot, hazamész.
Nekem ennél sokkal több lett.
A futás számomra nem teljesítménylista, nem kilométergyűjtés, nem verseny másokkal. Sokkal inkább egy kapcsolódás – a testemhez, a gondolataimhoz és ahhoz a közeghez, amiben mozgok.
Egészen más érzés aszfalton futni, mint erdei ösvényen.
Más a levegő.
Más a ritmus.
Más a belső csend.
Az erdő nem csak díszlet.
Mikroklímája van, illatai vannak, tere van a gondolatoknak.
Sokszor észrevettem, hogy egy nehezebb nap után nem a tempó számít, hanem az, hogy hol futok.

Volt idő, amikor azt hittem, a fejlődéshez mindig többet kell beletenni. Gyorsabban, hosszabban, keményebben.
Ma már tudom:
a fejlődés sokszor a visszavételben van.
Figyelni a test jelzéseire.
Teret adni a regenerációnak.
Nem mindig nyomni – néha engedni.
Több mint 13 éve része az életemnek a DXN ganodermás kávé és más termékei. Nem azért, mert „működniük kell”, hanem mert nekem működnek.
Nem túlpörgetnek.
Nem ígérnek azonnali megoldást.
Hanem segítenek abban, hogy stabilabb legyen az alap.
És amikor futsz, az alap számít igazán.
Volt már olyan futásod, amikor a tested bírta volna, de fejben elfáradtál?
Nekem igen.
És fordítva is.
A futás megtanított arra, hogy a mentális állapot legalább annyira fontos, mint az izommunka. Néha egy csendes erdei kör többet ad, mint egy kemény edzés.
A Reishirunner nem egy módszer.
Nem egy edzésterv.
Egy szemlélet:
Ez a blog erről szól majd.
Ha:
akkor maradj.
Ez csak a kezdet.