Ez volt a harmadik alkalom, hogy részt vehettem az UB-n.
A részvétel volt a cél, nem volt különösebb tervem rekordkísérletre. Élvezni akartam 🙂
A rajt előtti állapot
Szombaton este 9 után rajtoltunk. Előtte egy órával gyűltünk össze a csapattal a rajtterületen és örömmel üdvözöltük egymást. Egy 13 fős csapatot hoztunk össze. A közös nevező a DXN volt, mindenki fogyasztja ennek a cégnek a termékeit és sportos életvitelt folytat. Volt akivel már találkoztam a korábbi évek során, volt aki ismeretlen volt. Azonban hamar egymásra hangolódtunk és jóleső izgalommal vártuk a rajtunkat.
Aztán amikor az első futónk elindult, siettünk is a mikrobuszhoz, hogy időben odaérjünk a váltópontra. Lényegében az egész Balaton kör arról szól, hogy az ember váltópontról váltópontra siet. A következő futó öltözködik+készülődik+bemelegít, aztán amikor megtörténik a váltás, akkor az éppen beért társ bepattan velünk együtt a buszba és irány a következő váltópont. És ez így megy egész éjszaka és nappal, amíg körbe nem érünk 😜
Szóval egy jó hosszú (20+ óra), folyamatos utazás. Kevés pihenéssel, ám annál több jó hangulatú szurkolással és élménybeszámolóval 😎
Az első szakaszom
Vasárnap hajnali negyed 4-kor indultam az első szakaszra, ami egy 7,2 km-es amolyan bemelegítés volt a második közel 12 km-re. Jól ment, mindig haladt előttem valaki, akit tudtam követni és persze húzott magára, aztán előzgettem is. Mások meg engem előztek meg.
Az elején vissza kellett fognom magam, mert az elején simán vitt volna az adrenalin és a lelkesedés.
Aztán beálltam egy kényelmes tempóra és azzal egészen simán teljesítettem végül a távot. Az éjszakai futás mindig különleges, főleg ha az az Ultrabalatonon van. Keresztüllhaladtam egy váltópontnál, ahol még nem ért véget a futásom és nagyon jó volt látni ahogyan készülődnek a csapatok a váltásokra. Izgatottan keresték egymást a csapattagok, volt aki örült hogy levgőt kap a végső hajrája után, a társa meg nagy ledülettel csapott bele az első méterekbe. Ezeket a pillanatokat látni mindig nagyon izgalmas, bajtársias érzés, még idegenként is. Hát amikor a saját csapatunk váltásai vannak!
Sok váltóponton készült videó, ezeket igyekeztünk feltenni a FB-ra is.
A második szakaszom
A második szakaszom kellemes melegben, délután 4 körül kezdődött meg. Úgy éreztem, hogy jól bemelegítettem magam, azonban kb. 4 km-ig tartott mire összeraktam magamat fejben és testben is. Addig valahogy csak rázkódott a testem az úton, kerestem a ritmust.
Aztán amikor át kellett mennem egy forgalmasabb úton ahol UB szervezők figyeltek a forgalomra (hatalmas pacsi és köszönet nektek!), akkor meglett minden. Éreztem, hogy most elkaptam. Már nem zavart a meleg és az időnként erős mindenhonnan támadó szél sem.
Átváltottam egy tempósabb playlist-re és elkezdtem darálni. Legalábbis én így éreztem. Voltak emelkedők, olyanok is amik azt ígérték hogy véget érnek. A fenéket értek véget, volt egy kics plató és egy kanyar után újra nekiindult felfelé 🤣!!! Kétszer bele is sétáltam – nehezen vettem magam rá a sétára, azonban azt gondoltam, hogy ha picit megpihenek, akkor nem repül ki a szívem a helyéről és jobban fogom bírni a továbbiakat – akkor gyorsan ittam pár kortyot és aztán folytattam.
Arra törekedtem, hogy élvezzem az egészet. Nagyon örültem hogy megjött a futás hangulata és ritmusa. Erre még rátett pár lapáttal a Balaton látványa, ami néha néha előbukkant a fák közül. És mivel sokat mentem felfelé a Tobruki strand irányába, várható volt 1-1 kisebb panoráma kilátás is a magyar tengerre. Ami amolyan jutalomként hatott 🥰
Mi segített továbbmenni?
Korábban már írtam, hogy nekem Eminem – Lose yourself című száma egy olyan állapotba hoz mint semmi más. Amikor már a vége felé közeledtem, úgy 10k környékén (végig felfelé természetesen 😅), akkor kikerestem ezt a zenét és kicsit felnyomtam a hangerőt. Akkor ott egy másik dimenzióba kerültem. Valahogy kikapcsolt a testem és repültem a célom felé. Iszonyúan jó volt. Aztán véget ért a szám, a futás azonban nem. Visszatettem, mert tovább akartam érezni, ezzel akartam befutni. Így is lett.
A futás valódi arca
Amikor ráfordultam az utolsó kanyarra, az út enyhén lejteni kezdett és annyira benne voltam, hogy az egész testem elkezdett libabőrös lenni. Főleg a tarkóm bizsergett. 😯 Sosem éreztem még ilyet ezelőtt, egészen kiváltságos érzés volt.
Beértem aztán. Az eleje küzdelem volt, a vége megérkezés. Mindent kiadtam magamből, semmi sem maradt bennem és nagyon boldog voltam hogy így sikerült. Azonnal éreztem, hogy ez volt életem legjobb futása és ez azóta is így gondolom. Ha csak rágondolok, akkor könnyes lesz a szemem. A csapat következő tagja pedig suhant tovább és én meg a buszban találtam magam pihegve 🥰
Pihenés és célba érkezés
Az én részem ezzel a futással véget is ért, még kb 3 óra volt vissza a célba érkezésig. Innentől már pihenhettem és élveztem a csapattal töltött időt 🥰
A célba érés végül vasárnap este 19 óra körül történt meg, 21 óra és 40 perc alatt teljesítettük a 209 km-es XX. Ultrabalatont 😎
Nagy örömmel vettük át az érmeket, amik a kör teljesítéséért jártak 🥳
Még kis ideig beszélgettünk és pakolásztunk, aztán mindenki hazaindult, hiszen vasárnap este volt és másnap pedig már indult a következő hét.
Ami utána maradt
Másnap már ment tovább az intéznivalók sora, azonban boldogan tekintettem vissza az egész hétvégére.
Szerencsésnek tartom magam hogy nem vagyok macskajajos ilyesmi megterhelés után sem, és ezt most sem volt másképp. Picit éreztem, hogy azért dolgozott a testem az előző napon, de nem volt semmi extrém. A lépcsőzés sem okozott gondot 🤓
Mit tanított ez az UB?
Csapatban futni hihetelen jó buli és összekovácsolja az embereket.
A futásról azt derült ki, hogy még jobban szeretem 🤩
A határaim pedig sokkal sokkal kijebb vannak mint azt valaha gondoltam.
Ez az UB nem arról szólt, hogy rekordokat döntögessek, hanem arról, hogy együtt ünnepeljük a futás és a természet szeretetét
