Volt idő, amikor minden futásnál néztem a tempót.
Gyorsabb voltam-e, mint tegnap, jobb lett-e az átlag, haladok-e és így tovább.
Mert valahol azt tanultuk meg, hogy a futás fejlődés.
A fejlődés pedig gyorsulás.
És ha nem gyorsulsz… akkor valamit nem csinálsz jól.
Nem kell mindig gyorsabbnak lenni részletei…Sokszor kérdezik tőlem: miért futsz?
A válasz elsőre egyszerűnek tűnik. De ha őszinte akarok lenni, az évek alatt sokszor változott.
A futás nálam nem egy nagy elhatározással kezdődött.
Hanem kíváncsisággal.
Volt már olyan időszakom, amikor új edzéstervet kerestem.
Gyorsabbat, hatékonyabbat, „jobban működőt”. Mintha a fejlődés kulcsa egy PDF-ben lenne. Pedig nem az edzésterv hiányzott.
Hanem én.
Elindulsz: óra elindít – tempó rendben- pulzus a zónában.
Azonban közben fejben már máshol jársz, egy tegnapi beszélgetésen, vagy azon, hogy mit kell még megoldani.
A tested fut, de te nem vagy ott.
Sokáig észre sem vettem ezt.
Azt hittem, attól fejlődöm, hogy lefutom, amit kiírtam magamnak.
Mára eljutottam oda, hogy nem minden lefutott kilométer épít.
Amikor figyelek a légzésemre, a talajra a talpam alatt, a vállam feszültségére és a gondolataim irányára, akkor az egy teljesen más futás.
Lehet, hogy lassabb, de mélyebb.
Nem csak a test dolgozik – hanem az idegrendszer is rendeződik.
És ez hosszú távon többet számít, mint 10 másodperc a tempón.
Szeretem a rendszert. Szeretem, hogy van napja a futásnak. Van ideje, van ritmusa.
De rájöttem: a rendszer keret.
A minőséget az adja, hogy hogyan vagyok benne.
Ha csak végrehajtok, az fegyelem.
Ha jelen vagyok, az már tudatosság.
És a kettő együtt az, ami formál.
A hétköznapokban folyamatos inger alatt élünk: értesítések, zaj, döntések, információk tömkelege.
A futás lehet még egy inger – vagy lehet egy visszakapcsolás.
Nem menekülés, nem teljesítménykényszer, hanem megérkezés: Önmagamhoz.
Lehet, hogy nem több edzés kell, vagy új cipő. Nem új módszer, hanem az, hogy legközelebb, amikor elindulsz: ne csak fuss.
Hanem legyél is ott.
Ez az apró különbség észrevehetően átír mindent.
Sokan gondolják úgy, hogy a futás csak egy sport.
Felveszed a cipőt, kimész, lefutod a távot, hazamész.
Nekem ennél sokkal több lett.
A futás számomra nem teljesítménylista, nem kilométergyűjtés, nem verseny másokkal. Sokkal inkább egy kapcsolódás – a testemhez, a gondolataimhoz és ahhoz a közeghez, amiben mozgok.
Egészen más érzés aszfalton futni, mint erdei ösvényen.
Más a levegő.
Más a ritmus.
Más a belső csend.
Az erdő nem csak díszlet.
Mikroklímája van, illatai vannak, tere van a gondolatoknak.
Sokszor észrevettem, hogy egy nehezebb nap után nem a tempó számít, hanem az, hogy hol futok.
Volt idő, amikor azt hittem, a fejlődéshez mindig többet kell beletenni. Gyorsabban, hosszabban, keményebben.
Ma már tudom:
a fejlődés sokszor a visszavételben van.
Figyelni a test jelzéseire.
Teret adni a regenerációnak.
Nem mindig nyomni – néha engedni.
Több mint 13 éve része az életemnek a DXN ganodermás kávé és más termékei. Nem azért, mert „működniük kell”, hanem mert nekem működnek.
Nem túlpörgetnek.
Nem ígérnek azonnali megoldást.
Hanem segítenek abban, hogy stabilabb legyen az alap.
És amikor futsz, az alap számít igazán.
Volt már olyan futásod, amikor a tested bírta volna, de fejben elfáradtál?
Nekem igen.
És fordítva is.
A futás megtanított arra, hogy a mentális állapot legalább annyira fontos, mint az izommunka. Néha egy csendes erdei kör többet ad, mint egy kemény edzés.
A Reishirunner nem egy módszer.
Nem egy edzésterv.
Egy szemlélet:
Ez a blog erről szól majd.
Ha:
akkor maradj.
Ez csak a kezdet.
